Tetőzéseken túl: hogy bírta Bécs és Budapest a gyűrődést? Mutatjuk!

A két fővárost alaposan megtépázta a medréből kilépő Duna – galériáinkban megtekintheti, hogy viselte a helyzetet Bécs és Budapest.

A település polgármestere az ATV-nek azt nyilatkozta, minden segítséget megkaptak az állami szervektől.
Nyitókép: MTI/Jánossy Gergely
Katonai helikopterrel kellett kimenteni egy kisoroszi lakost az árvíz által elzárt településről, miután rosszul lett – számolt be az ATV.
Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere – aki immár az ötödik árvizet menedzseli településvezetőként – a csatorna híradójának azt nyilatkozta,
minden segítséget megkaptak az állami szervektől,
és a kommunikáció is gördülékenyen ment. A vészhelyzet kapcsán azt nyilatkozta, hogy a súlyos beteg helyi lakos rövid idő alatt kórházba került, reméli, jobbulás következik be az állapotában.
Hozzátette, a megépített védművek is jól vizsgáztak.
Az ATV híradójában elhangzott, a Dunakanyarban is szombat hajnalban tetőzött a Duna. Azóta folyamatosan megy le a vízszint.
Ezt is ajánljuk a témában
A két fővárost alaposan megtépázta a medréből kilépő Duna – galériáinkban megtekintheti, hogy viselte a helyzetet Bécs és Budapest.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt a korábbi napokban, a Dunakanyarban található települést napokra elzárhatja a víz a külvilágtól. Azonban mind a térség országgyűlési képviselője, Vitályos Eszter, mind a polgármester megnyugtatott mindenkit,
Minden, ami a lakosság biztonságos ellátáshoz szükséges, a rendelkezésükre áll.
Ezt is ajánljuk a témában
Vitályos Eszter a Mandinernek elárulta, elhúzódó tetőzésre kell-e számítani.
Kapcsolódó cikkek a Árvíz 2024 aktában.
Most azt a tizenöt mérföldkövet idézzük fel, amelyek alapvetően befolyásolták a történéseket.
200 ezer forintot kapnak a védekezésben részt vevő állami alkalmazottak, polgárőrök és önkéntes tűzoltók. Egyenként.
Egy hatalom nélküli politikus valóban csak homoklapátolásra jó ilyenkor, arra viszont vannak nála alkalmasabbak is.